Óbuda zárcsere igen is fontos.

Óbuda területén közel harmincötezer lakos éli nap mint nap az életét. Ebben a körforgásban a bejárati ajtók használata is többszörösére rúg hiszen minimum kétszer de akár többször is elhagyjuk otthonunkat és abba vissza is térünk. Óbuda zárcsere feladata így nem mondható egyszerűnek hiszen óriási terjedelemben vannak jelen a zárszerkezetek és zárbetétek. Ezen problémák elhárítására csakis képzett szakember segítségét vehetjük igénybe, ahhoz hogy megfelelő biztonságot kapjunk életterünk védelme érdekében. Egy rosszul kivitelezett zárszerelés olyan következményekkel járhat amely komoly költségeket emészthet fel a családi költségvetés szempontjából. Érdemes tehát a hosszú távú működés és a biztonság szempontját figyelembe venni. Egy jól felmért és maximálisan kivitelezett zárcsere Csepel területén óriási előnyt jelenthet a többi kerületben élő lakás tulajdonossal szemben akik még kevésbé vagy egyáltalán nem áldoznak a biztonság színterén. Minden esetben ott áll fent a betörés esélye ahol figyelmen kívül hagyják a bejutás lehetőségeit és ahol a legkevésbé van kialakítva biztonság a bejárati ajtók védelme terén. Ha képesek vagyunk előre tervezni és meggondoltan hajtunk végre egy zárcsere feladatot annak hátránya biztosan nem keletkezik számunkra.