Csapatépítő program ötletek bevállalós társaságoknak.

Szponzorált tartalom

csapatépítő program
csapatépítő program

Minden évben újra meg újra felmerül a nagy kérdés: hogyan lehet olyan csapatépítőt szervezni, ahol tényleg mindenki jól érzi magát? Létezik egyáltalán olyan program egy bizonyos létszám felett, amivel egy véletlenszerűen összeválogatott társaság tényleg minden tagja őszintén és önfeledten jól érzi magát? Szeretném hinni, hogy létezik és nem sokára úgy tűnik, hogy mindezt le is tesztelhetem!

Történt ugyanis, hogy nem rég a csapatépítő program ötletek keresgélése közben rábukkantam egy olyan lehetőségre, amit egyértelműen befutónk éreztem. Ehhez persze az is kellet, hogy jól ismerjem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom, hiszen fontos tudni, hogy nincs-e valakinek valamitől komoly félelme, mint például víziszonya. Nem véletlen, hogy ezt hozom fel példának, hiszen nagyon komoly vizes programról van szó.

Dunántúli gyerekként a Balatonon töltöttem majd minden nyaramat, hiszen épp csak egy órácskára van szülővárosomtól a tó keleti régiója. Nem véletlen, hogy a megannyi szép emlék miatt nagyon szívesen megyek vissza minden egyes alkalommal, teljesen mindegy, hogy a tó melyik részére. Gyönyörű az északi part és a délinek is megvan a maga szépsége. Például rendkívül egyszerű módon lehet csapatépítő programot szervezni, akármelyik oldalra.

A BalatonPRO csapatának segítségével sikerült foglalnom egy olyan csapatépítő tréninget, ahol vitorlázni fogunk a kollégákkal! És ez még nem minden! A rendelkezésünkre áll majd mindenféle más vizes opció is, mint például SUP-ok vagy akár kishajók is. Első körben megtanítják nekünk a vitorlázás alapjait, aztán irány a Balaton közepe, kapunk egy kis ízelítőt – vagy lehet, hogy nem is kicsit – abból, hogy milyen is a hullámokon száguldani. Egy ilyen szituációban nagyon ügyesen kell együtt dolgozni a csapatoknak, ezért ez egy szuper lehetőség az összecsiszolódásra. Illetve eleve is egész jó kis brigád vagyunk, úgyhogy ebben az esetben lehet, hogy helytállóbb azt mondani, hogy „összébb csiszolódni”. Nagyon összehangoltam kell végezni az oldalváltásokat, a kötelek megfelelő helyre rögzítését ahhoz, hogy a hajó stabil maradjon és a lehető legnagyobb sebességgel repeszthessen a vízen.

Ha pedig megunnánk a közös munkát, jöhet egy kis játék egymás ellen, SUP-okkal, felfújható játékokkal és ötletes feladatokkal, amikben a gyorsaságunkkal és ügyességünkkel diadalmaskodhatunk a másik csapat felett. Mert természetesen itt sem egyéni játékokról van szó, hanem csapatok versengenek majd egymás ellen. Az egyeztetés során nagyon szimpatikusak voltak a BalatonPRO szervezői, biztosítottak arról, hogy szuper hétvégét fogunk együtt tölteni a vízen, éppen ezért teljes mértékben részleteibe menően nem is egyeztettem egyesével a feladatokat, legyen nekem is egy kis meglepetés. De abban maximálisan biztos vagyok, hogy ez a csapatépítő program ötlet egyedi, különleges, eltérő a mindennapi szokványos dolgoktól éppen ezért mindenki nagyon jól fogja érezni magát! Én már nagyon-nagyon várom!