FEATURED

Vakolható tokos redőny beépítése

Sokan nem is tudják, hogy milyen előnyök származhatnak abból, ha redőnyt szereltetünk föl. Nem csupán a privát szféránkat védhetjük vele és a napfényt zárhatjuk ki a nagy melegben, hanem télen is hőszigetelő szerepet tölt be, emellett rendelkezhet betörésvédelmi funkcióval is!

Ha olyan megoldásokra hajlunk, ahol az esztétikus is számít, akkor a vakolható tokos redőny lesz a befutó! Lényegében, szinte teljesen el tudjuk tüntetni a tokot a szem elől oly módon, hogy a ház homlokzatához hasonlóan kerül színezésre a redőnytokunk. A rejtettség igazán elegáns és modern megjelenést kölcsönöz akár ez szimpla műanyag redőnynek is.

Azzal viszont nem árt tisztában lenni, hogy ennél a típusnál különösen fontos szerepet tölt be az ablaktok mérete, hiszen több helyre van szükség a beépítéshez, pontosan a vakolás miatt. A lépcsős káva megléte feltétele a vakolható tokos redőny felszerelésének! Viszont lehet műanyag és alumínium is, igénytől függően. Amit még nem szabad elhanyagolni, hogy még azelőtt számolni kell ezzel a redőnytípussal, mielőtt bevakolnák a házat!

Ugyan macerásnak tűnhet ezt választani, olyan előnyökkel bír, amelyekre másik nem képes. Mivel a redőnytok lakáson kívül kerül elhelyezésre, sokkal jobb a hangszigetelő és hőszigetelő tulajdonsága. A műszaki paraméterekről részletesen a Redonybenotthon.hu weboldal számol be, ahol mindent megtudhatunk azzal kapcsolatban, amire oda kell figyelni, amit le kell mérni és hogyan kivitelezhető mindez.

Continue reading » Vakolható tokos redőny beépítése

Így mentettük meg a születésnapi partit.

csatornakamerázás
csatornakamerázás

A nagymamám nyolcvanadik születésnapját ünnepeltük a múlt hónapban. Megadtuk a módját, hiszen az ember nem mindennap lesz nyolcvan éves.

Egy nagyon kedves, humoros és lélekben még mindig fiatal idős hölgyről beszélünk, így igazán nagy örömmel szerveztük le neki ezt a kis bulit a házunkban.

Elkészítettük neki a gyermekkora kedvenc ételeit, így egy kis nosztalgiát is sikerült belecsempészni ebbe a szép alkalomba.

Az ajándékainknak is nagyon örült, és nem csak Ő, de mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon remélem, hogy a kilencvenedik születésnapját is majd ilyen módon ünnepelhetjük meg.

Egyébként a születésnapi ünnepség majdnem meghiúsult, mert történt egy kis kellemetlenség. Azt, hogy ezt sikerült elhárítani, csak is a vizszereles.net szolgáltatójának köszönhetjük. Continue reading » Így mentettük meg a születésnapi partit.

Autódiagnosztika Tuning24 módra!

autódiagnosztika
autódiagnosztika

Az autósok többsége járt már úgy, hogy amikor a műszerfalon az egyik visszajelző lámpa kivilágított, akkor sem volt teljesen egyértelmű, hogy mi a baja az autónak. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, ha elvisszük egy szervizbe, ahol ki tudják olvasni a hibát az erre alkalmas eszközzel.

Sokan azonban jóval többet értenek az autókhoz, mint egy laikus, számukra az is opció, hogy saját műszerrel teszik meg ugyanezt. Ebben az autódiagnosztika Tuning24.hu weboldalon felsorakozó termékei nagy segítségükre lehetnek, hiszen számos változatban elérhetőek ezek a műszerek. Az autódiagnosztikai műszerek segítenek abban, hogy otthon is fényt deríthessünk a különféle lámpák, jelzések általi problémákra.

Az univerzális hibakód olvasó vagy kézi autódiagnosztikai interfész OBD2 mellett megtalálható még az autódiagnosztika kínálatban átalakító OBD kábel, iCarsoft CR plus ABS, illetve különböző rendszer diagnosztikai termékek, közöttük Maxi TPMS PAD, TPMS szenzor tanító többek között. Continue reading » Autódiagnosztika Tuning24 módra!

A Fronius inverter segíteni fog!

Fronius Inverter
Fronius Inverter

Az, hogy ma Magyarországon messze nem állunk olyan jól a napelemekkel, mint ahogy állhatnánk, mint ahogyan például “sógorunk”, Ausztria áll, az bizony a rövidlátó politikának köszönhető, annak, hogy inkább az atomenergia felé húz az ország, mintsem a megújuló energia felé. Aki szolárban utazna, annak Fronius Inverter regisztráció kellhet az első beüzemeléshez annak érdekében, hogy a napelemek által begyűjtött elektromágneses sugárzás át tudjon alakulni olyan árammá, amivel aztán az elektromos berendezéseink is tudnak már mit kezdeni; az inverternek ugyanis ez a feladata. Egy Fronius inverter tehát mindenképp kell majd a napelemek mellé. Az, hogy a Fronius inverter mekkora legyen, Continue reading » A Fronius inverter segíteni fog!

Gázkészülék szerelő járt a háznál, de csak elővigyázatosságból.

gázkészülék szerelő
gázkészülék szerelő

Számomra az, hogy minden évben gázkészülék szerelő jön a házunkhoz, nem azt jelenti, hogy bármi problémánk lenne a berendezéseinkkel, hanem csak sokkal inkább azt, hogy egy kicsit túlzottan is óvatos vagyok. De őszintén szólva úgy érzem, hogy megvan rá az okom.

Egy békés kora őszi hétvégén éppen hazafelé tartottunk a családdal egy rövid kirándulásból. Mindannyian elmentünk egy autóval, senki sem maradt otthon. Amikor viszont begördültünk az utcába mindegyikünket letaglózta a látvány: a házunk előtt 3 tűzoltó autó és 2 mentő állt. Míg odaértünk néma csend volt az autóban, mert nem lehetett látni, hogy melyik oldalon ég és micsoda. Aztán odaértünk és megláttuk: a szemben lévő családi háznak égett a középső épülete. A gyerekeket úgy kellett kimenteni, a nagyobbik az erkélyről volt kénytelen kiugrani. De mi okozhatott tüzet egy látszólag fullos családi házban, ahol gombnyomásra nyílik a kertkapu és a garázs és azt hiszed, hogy minden a legmodernebb és legjobb minőségből lett választva? Hát bizony felrobbant a kazán. Hogy megelőzhető lett-e volna ez a baleset? A szakértők szerint igen. Nekem nem tisztem ezt megítélni, nem is értek hozzá, de tény, hogy azóta kivétel nélkül minden évben megnézetek minden gázkészüléket a gázkészülék szerelővel. Continue reading » Gázkészülék szerelő járt a háznál, de csak elővigyázatosságból.

A visszeres panaszok könnyen tönkre tehetnek egy szép napot, de most már tudom mivel kezeljem őket

vadgesztenye krém visszér kezelésére és ápolására
vadgesztenye krém visszér kezelésére és ápolására

A nyárban az egyik legjobb dolog szerintem az, hogy lehet remek kerti partikat tartani. Elég nagy a család, és év közben a sok teendő miatt nem mindig tudunk olyan gyakran találkozni, mint kellene. Nyáron viszont egy kicsit minden lelassul, így többször össze tudunk ülni valakinél.

Sajnos egy bizonyos kor fölött a visszeres panaszok bármilyen szép napot, így egy király kerti sütögetést is könnyen tönkre tehetnek. De a legutóbbi családi hepajnak hála, most már tudom, hogyan kezelhetem őket kíméletes, mégis hatékony módon.

A legutóbbi kerti bulin ugyanis nagyon fájtak a lábaim. Az öcsém felesége mondta, hogy a vadgesztenye krém visszér kezelésére rendkívül jó megoldás lehet. Egy weblapot is ajánlott, ahonnan kiváló minőségű vadgesztenyés krémet tudok rendelni, a herbiovit.hu-t.

Vadgesztenye krém visszér és egyéb lábbal kapcsolatos panaszok kezelésére

A sógornőm által ajánlott Herbiovit vadgesztenye krém visszér kezelésére és ápolására kiváló megoldást kínál. De emellett hatékony megoldás lehet a fáradt lábak nyugtatására, a lábnehézség érzésének enyhítésére, sőt nagyjából bármilyen bőrgyulladás gyengéd kezelésére is. Continue reading » A visszeres panaszok könnyen tönkre tehetnek egy szép napot, de most már tudom mivel kezeljem őket

Ezen az oldalon a napelem ár is megtudható, nem csak a mellébeszélés!

napelem ár
napelem ár

Nagyon fel szoktam kapni a fejemet azokra az oldalakra, ahol napelemekkel foglalkoznak, mert én is tervezek ilyen jellegű fejlesztést a házon és próbálok begyűjteni minden hasznos információt ezzel kapcsolatban, főleg most, hogy még pályázni is lehet különféle támogatásokra. Azonban az a tapasztalatom, hogy a legtöbb helyen nem írnak konkrétumokat, nincsenek számok, pontos adatok, sokkal inkább csak támpontok. Amit persze egyik részről teljesen megértek, hiszen minden ház más és más és nem lehet általánosan árat mondani, a másik részről viszont simán mutathatnának esettanulmányként több példát is. Abból már talán közelebb lehetne kerülni a napelem ár nagyságrendjéhez.

A napelemrendszer.info oldalon találtam olyan bejegyzéseket, ahol pontosan ennek megfelelően mutatnak be különböző megépült rendszereket, amelyek különböző méretűek, különféle teljesítménnyel bírnak tehát simán lehet, hogy pont olyan is lesz köztük, amilyen az én, vagy épp a ti esetetekben szóba kerülhetne.

A napelem ár a napelemrendszer.info oldalon a további cikkek résznél található. Vegyük példának először a 8 kW-os rendszer linkjét, hiszen úgy saccra nálunk is ilyesmi méretű rendszerre lenne majd szükség. Continue reading » Ezen az oldalon a napelem ár is megtudható, nem csak a mellébeszélés!

Az írásaimat már nyugodtan kinyomtathatom az új patronnal.

https://nyomtatoalkatresz.hu/patron
https://nyomtatoalkatresz.hu/patron

Hosszú ideje foglalkoztat már az a kérdés, hogy meg kell-e szenvednie valakinek a művészetéért. Sokan úgy gondolják, hogy csak azok tudnak maradandót alkotni, akiknek komoly mentális, élethelyzeti problémáik vannak. Tehát, a fájdalomtól lesz egy író különleges. Én azonban nem így látom ezt. Attól függetlenül, hogy a populáris tudatban nagyon is élő kép a szenvedő művész, rengeteg olyan példa is van, akik úgy tudtak maradandót alkotni, hogy közben odafigyeltek a saját mentális egészségükre is.

Nekem is megvolt a saját harcom ezzel az egésszel. Sokáig úgy gondoltam, hogy nem szabad boldognak lennem, mert akkor nem írok szívesen, hiszen le vagyok kötve más dolgokkal. Ez azonban egy nagyon beteges, egészségtelen hozzáállás volt, amit örülök, hogy már magam mögött tudhatok. Azóta szívesen magyarázok más művészeknek is arról, hogy nem kell az írásainkért élnünk. Continue reading » Az írásaimat már nyugodtan kinyomtathatom az új patronnal.

Elfelejteni a villanyszámlát? Napelemmel lehetséges!

napelempalyazatok.hu/blog/napelemes-rendszer-meretezese
napelempalyazatok.hu/blog/napelemes-rendszer-meretezese

Az egyik barátom nagyon szeret számításokat végezni, folyton azt számolgatja, hogy hogyan tudna spórolni. Úgy pénzt megtakarítani, hogy közben mindene megvan. Már évekkel ezelőtt felfigyelt a napelemes rendszerekre és addig győzködött a hasznosságáról, hogy engem is meggyőzött. Mint ahogy ő is mondta, a napelempalyazatok.hu/blog/napelemes-rendszer-meretezese az egyik legfontosabb dolog.

Ebben, vagyis a megfelelő méret meghatározásában nagy segítséget nyújtanak a napelempalyazatok.hu/ szakemberei, akik a helyszíni felmérés során rengeteg tényezőt figyelembe véve állapítják meg, hogy mi a legmegfelelőbb az adott ingatlan számára.

A statisztikák szerint három éve egy átlagos háztartás 2200 kilowattóra energiát fogyasztott hazánkban. Persze ez csak egy átlag, így aki napelemet szeretne telepíttetni, elsőként érdemes a saját számláit összeszedve megállapítani a saját háztartása fogyasztását. Ami egyébként évről évre változhat, gondoljunk csak arra, ha például beköszönt a hatalmas kánikula, a klímák pedig meg sem állnak napokig. Ez bizony megdobja a villanyszámlát. És ez csak az egyik tényező. Szóval a legfontosabb, hogy megállapítsuk, hogy mennyi energiát is fogyasztunk egy év alatt. Continue reading » Elfelejteni a villanyszámlát? Napelemmel lehetséges!

Olyan, mint egy hosszú nyaralás, csak itt meggyógyulsz közben.

felepulok.hu
felepulok.hu

28 nap egy gyönyörű helyen, festői környezetben? Ki ne vágyna erre? Hatalmas séták a természetben, kirándulás a Balaton-felvidéken, nagy beszélgetések, közös élmények, és a végén egy új élet. Ez várja az alkoholfüggőket a Családi Felépülési Központban. A felepulok.hu egy 28 napos programot kínál az alkoholbetegeknek, hogy új életet kezdhessenek.

A módszer, amit alkalmaznak, az úgynevezett Minnesota-modell, ami már az ötvenes évektől segíti a függőségből való gyógyulást. Ennek egyik alapvetése, hogy az alkoholizmus betegség. Ennek elfogadása nagyon nehéz, nem csak az alkoholbetegnek, hanem még inkább a családjának. Hisz a családtagok csak azt látják, hogy szerettük nem teljesíti a feladatait, hogy a nehézségeket nem megoldja, hanem inkább alkoholba fojtja bánatát. Nehéz családtagként betegségként tekinteni az alkoholizmusra, de a Felépülők nem csak az alkoholbetegeknek, hanem a családtagoknak is szerveznek konzultációkat.

Hisz az alkoholizmus az egész család problémája. Fontos tehát, hogy a családtagok hogy kezelik, hogy állnak a beteghez, hogy mennyire támogatják a felépülését, hogyan kezelik az egyébként is sérült beteg életét. Itt, a Családi Felépülési Központban a segítséget olyan emberektől kapják meg a betegek és a családtagok is, akik maguk is érintettek, akik tudják, hogy milyen érzés a bűntudat, milyen érzés újra és újra a pohárhoz nyúlni. Mert ők már átestek mindezen, tudják azt is, hogy a gyógyulás folyamata miből áll. Continue reading » Olyan, mint egy hosszú nyaralás, csak itt meggyógyulsz közben.

Berendeztem a saját irodámat.

BestMarkt
BestMarkt

Egy ideje lehetőséget kaptam, hogy otthonról dolgozzak, ami számomra nagy könnyebbség, mert a munkám mellett egy egyetemi szakot is elkezdtem, ráadásul a beutazgatás is sok időt elvett a napomból. Mivel ügyfélszolgálatosként dolgozom, fontos, hogy alaposan átlássam magam körül a dolgokat, minden kéznél legyen, amire épp szükség van, ezért mindenképpen ki akartam alakítani egy kellemes hangulatú home office irodát a dolgozószobám egyik felében. Ehhez persze új felszereléseket és eszközöket is be kellett szerezzek, amiket a https://www.bestmarkt.hu oldaláról könnyedén meg tudtam rendelni. A BestMarkt valójában leginkább műszaki, illetve elektronikai berendezésekkel, kiegészítőkkel, alkatrészekkel és gépekkel foglalkozik, de szerencsére sok más kategóriában is lehet hasznos termékekre bukkanni. Vettem már tőlük játékot az unokahúgomnak, barkácsgépeket apukámnak, hajvasalót és bőrápolási termékeket anyukámnak, és egy gumimedencét is a kertünkbe. Azért szeretem ezt az áruházat, mert rendkívül gyorsan kézbesíti a rendeléseket, ha 4 óráig leadjuk azt, már másnap garantáltan küldik a csomagot. Ráadásul van lehetőség a vásárolt termék visszavitelére is, így attól sem kell tartani, hogy a nyakamon marad egy tévesen rendelt, vagy hibás termék. Persze a műszaki cikkekre szerviz garancia is jár, amennyiben minden tartozékot hiánytalanul megőrzünk, és a gyári csomagolásban tudjuk visszavinni az árut a szervízbe. Continue reading » Berendeztem a saját irodámat.