Luxus lakóautó bérlés árak 2024-ben.

Szponzorált tartalom

lakóautó bérlés árak
lakóautó bérlés árak

Az igaz, hogy még csak január van, de nem árt, ha néhány lépéssel előre tervezünk! Pontosan ezt tesszük mi is, hiszen már a nyaraláson gondolkodunk. Úgy döntöttünk, hogy idén kilépünk a komfortzónánkból (de nem a kényelem terén) és kipróbálunk valami olyat, mit ezelőtt még soha. Most pedig tessék, már a lehetséges költségeket mérjük fel ahhoz, hogy milyenek a napi árak lakóautó bérléshez, ugyanis lakóautós nyaralásra indulunk júliusban!

A gyerekek is nagy örömmel fogadták, akárhányszor erről beszélgetünk, rögtön ott teremnek és részt vesznek az ötletelésben. Nem is gondoltam volna, hogy már a tervezés is ennyire összehozza a csapatot. A lakóautó bérlés árak kapcsán ami mérvadó, az a szezon, mi pedig főszezonban fogunk bérelni. A lakóautó kölcsönzési napidíja ebben az időszakban 50.000 Ft + Áfa.

Négyen fogunk utazni, tehát ennyi alvóhelyre legalább szükségünk lesz. Szerencsére a lakóautók kínálata is bőséges, gyakorlatilag minden igénynek képes eleget tenni. Az utasok száma, a felszereltség szempontjából széles skálán mozognak a lehetőségek. Szerettük volna minél emlékezetessé tenni a dolgot, habár biztosan az lenne a luxus felszereltség nélkül is, de úgy gondoltuk, ha már lúd, legyen kövér!

Amikor először felhozta a témát a férjem bevallom, kissé szkeptikus voltam, majd hamar meggyőzött a képekkel és a lakóautó bérlés árak sem elhanyagolható tényező. A lakoautoberlesonline.hu oldalon nézelődtünk, ahol egyből látható, mi az, amit a pénzünkért kapunk. A lakóautók felszereltsége vetekszik egy korszerű apartmanéval, ugyanis bármilyen hihetetlen, de gyakorlatilag minden megvan benne, amire csak szükségünk lehet ott helyben!

Konyha, zuhanyzó, WC és kényelmes alvóhelyek, amiket tartalmaz, de rengeteg tárolóhely is van benne, így még a bicikliket is magunkkal tudjuk vinni. Nem volt kérdés, hogy minden megfelel az elképzeléseinknek, már csak azt kellett kitalálni, hogy hova utazunk. A férjem értetlenül állt a kérdés elé, hiszen bárhová mehetünk vele, ott állunk meg, ahol akarunk és akkor, amikor szeretnénk. Pont ez a pláne az egészben! Nincsenek órákra beosztva a napjaink, úgy pihenhetünk, ahogy szeretnénk.

A lakóautó bérlés árak kapcsán nincs megkötés abban, hogy belföldi vagy külföldi utat tervezünk, azonban nyilván annyit előre tisztázni kell, hogy helyileg merre tervezünk autókázni. A család a horvátországi tengerpartra tette le a voksát, de azon belül vagy 4 helyszínt biztosan meg szeretnénk látogatni. Hogy egyébként ezen belül merre visz az utunk, azt akár nyaralás közben is eldönthetjük. Majd kiderül. De már most lefoglaltuk a lakóautót, biztos ami biztos, és alig várjuk, hogy útra kelhessünk!