Szponzorált tartalom
A fogápolási termékek terén is jócskán bővült a kínálat, nem mellesleg pedig a fogászati eszközök, anyagok is ugyanígy fejlődésnek indultak. Ennek köszönhetően az allergiamentes korona olyan lehetőségekkel tud szolgálni, amelyek segítségével azoknak is tartós fogpótlása lehet, akik allergiásak a fémekre! Az ő esetükben sok gondot tudnak okozni a hagyományos koronák, melyek mégsem sokkal olcsóbbak, mint egy cirkon fogpótlás. Na de mennyibe is kerül mindez? Ebből a szempontból érdemes több részről is megvizsgálni a lehetőségeket. Előszöris, ha szerencsénk van, akkor akciós áron is hozzájuthatunk. Az már részletkérdés, hogy egy vagy több, esetleg teljes fogsor pótlására lenne szükség, ezt a fogászaton megoldják, megsúgom: mindegyikre van lehetőség. Ha már cirkon fogpótlás árak, akkor annyi konkrétumot elárulhatunk, hogy a Hegedűs Dental Fogászaton jelenleg 39.000 forint egy cirkon korona ára. Ebbe benne vannak az előzetes vizsgálatok, mindennemű felmérés, röntgen és konzultáció. Az ár tehát nyilvános, de érdemes azt is kiemelni, hogy ők helyben készítenek el mindent, a vizsgálatokhoz minden rendelkezésre áll és ugyanott fogtechnikai laboruk is van! Ettől pedig jelentősen felgyorsulhatnak az események és rövid időn belül már pótolni tudják a hiányt!