Ezen az oldalon a napelem ár is megtudható, nem csak a mellébeszélés!

Szponzorált tartalom

napelem ár
napelem ár

Nagyon fel szoktam kapni a fejemet azokra az oldalakra, ahol napelemekkel foglalkoznak, mert én is tervezek ilyen jellegű fejlesztést a házon és próbálok begyűjteni minden hasznos információt ezzel kapcsolatban, főleg most, hogy még pályázni is lehet különféle támogatásokra. Azonban az a tapasztalatom, hogy a legtöbb helyen nem írnak konkrétumokat, nincsenek számok, pontos adatok, sokkal inkább csak támpontok. Amit persze egyik részről teljesen megértek, hiszen minden ház más és más és nem lehet általánosan árat mondani, a másik részről viszont simán mutathatnának esettanulmányként több példát is. Abból már talán közelebb lehetne kerülni a napelem ár nagyságrendjéhez.

A napelemrendszer.info oldalon találtam olyan bejegyzéseket, ahol pontosan ennek megfelelően mutatnak be különböző megépült rendszereket, amelyek különböző méretűek, különféle teljesítménnyel bírnak tehát simán lehet, hogy pont olyan is lesz köztük, amilyen az én, vagy épp a ti esetetekben szóba kerülhetne.

A napelem ár a napelemrendszer.info oldalon a további cikkek résznél található. Vegyük példának először a 8 kW-os rendszer linkjét, hiszen úgy saccra nálunk is ilyesmi méretű rendszerre lenne majd szükség.

A 8 kW-os rendszer esetében a napelem ár, ami mindent is magában foglal valahol 2 800 000 és 3 200 000 forint között várható. Az, hogy ebben már minden benne van, az pontosan azt jelenti, hogy minden berendezés és eszköz, ami a rendszer működéséhez és telepítéséhez szükség, valamint maga a helyszíni munkálatok, a telepítés is benne van. Ez persze azt az ideális állapotot feltételezi, hogy a tetőszerkezet a legnagyobb rendben van és nincs szükség semmiféle átalakításra, mert a tető bőven jól elbírja a rátelepítendő napelemeket.

A gyakoribb eset viszont az, hogy meg kell erősíteni a szerkezetet, hiszen gondoljatok csak bele, hogy mennyire sok az a többlet terhelés, amit egy ilyen esetben megkap a tető. Szóval, ha nincs pontosan erre szabva a szerkezet, akkor bizony van mit csinálni vele, ami lényegesen dobhat a napelem áron.

Nyilván nem kell arra gondolni, hogy most ez akkor rögtön horror összeg lesz, de a 3,5 millió fölé fog rúgni jó eséllyel. Ez első körben akár soknak is tűnhet, de ha másodjára megnézzük a dolgot, lehet, hogy mégis jónak tűnik ez az üzlet. Gondoljatok csak bele, hogy ennyi pénzért örök életre vehettek magatoknak olyan zöld energiát, amivel érdemben nem kell foglalkozni, csak van. A rendszer beépített elemeire döntő többségében sok-sok éves garanciát vállalnak a gyártók, tehát, ha bármi elromlana idő előtt, akkor sem kell aggódni, rögtön lehet cserélni. És, ha ezt nézem, hogy ennyi pénzért egy ilyen zöld dolgot vehetsz a házba, házra, akkor máris nem tűnik olyan soknak ez a pénz. Főleg, ha azt nézzük, hogy ez mennyire döntően növeli meg az ingatlan értékét is, ha egyszer mégis eladásra kerülne a sor.

Összességében szerintem jó üzlet egy ilyen fotovoltaikus rendszert telepíteni a házra, a tetőre, vagy akár az udvarba is, mert aki hosszú távon gondolkodik, az belátja, hogy ezek az igazán csúcs megoldások, amik tényleg fenntarthatók és a jövőbe mutatnak. Az pedig, hogy a napelem ár is egy az egyben elérhető a napelemrendszer.info-n egy olyan erős és határozott támpont, ami bőven ad elég bátorságot egy ingyenes felmérés és ajánlatkérés megkéréséhez. Ha pedig megkaptam az árajánlatot és hogy hogyan épülhet a mi kis ócska tetőnkre napelemes rendszer, majd arról is beszámolok itt, vagy valamelyik másik csatornán.